2011. július 31., vasárnap

Utolsó nap

A gyerekek bánatára pénteken volt az utolsó nap az ötnapos klubban. Hála az Úrnak jó volt minden nap, sok gyerek eljött, igaz volt aki nem tudott minden nap, mivel délelőtt 10 órától kezdődött az alkalom így megesett, hogy elaludt. Mindenki nagy előszeretettel játszott, énekelt, és kérdezett. 5 történetet mondtunk el, 5 éneket énekeltünk és öt aranymondást tanultunk meg. Hálásak vagyunk az Úrnak az elmúlt hétért.
        A jövő héten Gyímesfelsőlokra  megyünk a Schuller házaspárral, és még három lánnyal, mert meghívták a Schuller házaspárt, mint a GY.E.K munkatársait, egy katolikus családoknak szervezett táborba,  hogy szervezzék meg a gyerekprogramot, ők pedig minket hívtak segítőnek. Izgatottan várom már a jövő hetet. Mi a lányok vonattal fogunk utazni úgy hogy már az is egy külön élmény lesz. Imádkozzatok értünk, hogy Isten áldása legyen a munkánkon és minél több embernek tudjunk beszélni a megváltóról.

Zoli és én na meg persze a gyereksereg, bár ez a kép Pénteken készült és ekkor voltak a legkevesebben

2011. július 27., szerda

5napos KLUB

 A múlt héten a Hargita Keresztyén központban voltam gyerek-tinihéten, igaz én csak a konyhába segítettem ( dolgozni voltam) de így kívülről is jó hétnek látszott, a tinik jól érezték magukat. Onnan hazajőve elkezdtük kiosztani a meghívókat, az ötnapos klubba. Nagyon sokat segített ebben a húgom, Johanna és a barátnője, Edina. Minden meghívót kiosztottunk így már hétfőn megkezdhettük a klubbot. Az iskolában tartjuk, minden délelőtt 10 órától. Hétfőn és kedden 28 gyerek jött el, ma 27-en voltak. Hála az Úrnak minden nap jól telik és egyre több kérdéssel jönnek a gyerekek :) Ami egy jó élmény volt ma az, hogy az egyik kislány azt mondta, hogy ma reggel imádkozott és elmondta Istennek az összes bűneit és Isten megbocsájtott neki. Nagyöröm volt ez nekem, imádkozzatok ezekért az alkalmakért, hogy legyenek még ilyen megtérések.

2011. július 8., péntek

Bekecs

            Már egy ideje terveztük, hogy a fiatalokkal elmegyünk a Bekecsre. Ez egy hegység Nyárádmagyaróstól nem olyan nagyon messze, a tetőről pedig nagyon szép a kilátás, messzire el lehet látni, sok a forrás és én nagyon szeretek ott lenni. Mindig nagy élmény amikor sikerül valahogyan feljutni és ilyenkor eszembe jutnak a gyermekkori emlékek.....hmm de jó is volt!
            Most végül 9-en mentünk fel, a szomszéd faluig (Nyárádselye) felmentünk autóval es onnan kezdődött a "kaland". Nagyon meleg volt, de azért mentünk, mentünk, míg elértük célunkat. A tetőre visszaépítik a kápolnát és a kilátót, ami az évek folyásával tönkrement. Onnan Veszélymezelyére mentünk, ahol az első világháborús emlékművet néztük meg, majd továbbmentünk a halastó és az üdülő házak felé. Innen már csak találomra tudtuk az utat de még járt arra az erdőre egy pár ember és kértünk tőlük egy kis útbaigazítást:) Aztán megnéztük a tavat , ami elég koszosnak bizonyult de   még így is volt két bátor jelentkező aki fürdött egyet. Ismét találomra elindultunk, hogy megkeressük a házakat, ahol régen olyan sok jó hetet töltöttünk el a családdal. Meg is találtuk, ezzel bebizonyítva, hogy nem is olyan rossz a tájékozódási készségünk (igaz Meli?:)).Csak sajnos a kutyák miatt nem mehettünk egészen közel. Rossz látni, hogy ami régen olyan szép volt és annyi örömet nyújtott mára már nagyon tönkrement és el van hanyagolva. Innen megkezdtük a hazafelé gyaloglást, útközbe megálltunk egyet labdázni, naplementét nézni (nagyon szép volt) és közbe megnéztünk még egy háborús emlékművet. Végül hazaértünk, aminek már nagyon örültünk. Bár nehezen indult nagyon szép kirándulás lett, sok szépet láthattunk Isten teremtett világának szépségéből. Hála legyen Neki érte!
És akkor egy pár kép is beszéljen:)


A 9. Akvila, aki fényképez:)


Első világháborús emlékmű Veszélymezején

A bekecsi halastó




Naplemente Nyárádselye határán


Hazfelé ballagva:)

2011. július 3., vasárnap

A blogozás világa

Nekem eddig nagyon távolinak tűnt a blogírás, többnyire csak olvasgatni szerettem mások bejegyzéseit ám már egy ideje eszembe jutott hogy én is írhatnék. Így vettem rá magamat arra, hogy blogot írjak. Meg aztán az évek folyamán annyiszor tapasztalom Isten szeretetét hogy gondoltam nem tartom meg csak magamnak, vagy a családi kőrnek, hanem "közzéteszem". Remélem hogy áldás lesz másoknak is de ugyanakkor én is tanulhatok mások által.